Mindenkinek van oka valamiért vezekelni

Kiragadt részletek Brielle saját maga által elbaszott, évezredeket átívelő életéből, szétszórt gondolatok és történések, összefüggés nélkül, 6 kibaszott oldalon át, és kibaszottul ködösítve. Gwen's comission (és Brié, akit szintén érdekelt Brielle és Loki kapcsolatának nevezett gyilkossági kísérlet).
Figyelmeztetések: R, hurt/comfort, tw: önkínzás és öngyilkosságról szóló gondolatok, biszexualitás, OC.

Előzmény story

Update: Gwen készített egy csodás montázst Brielle-hez. Köszönöm, kedves! *-* <3





Brielle lázadt. Egy jó ideig ebből állt az élete. Aztán az értelmetlen hibák elkövetéséből és a felesleges harcokból.

***

Onnan tudta, létezik, hogy fájt. Fájt a levegő nyomása, fájt a légzés, fájt a hátának préselődő másik test (a testvérének a teste) égető melege a jéghideg bőrén. Ez volt a születésük pillanata.

***

Az idősebbik káoszt hozott, a fiatalabbik reményt és békét. Versengtek, ki nyeri el a hatalmat az emberiség felett. Sok néven emlegették őket, de egy sem volt az övék.

***

Shanell

Brielle

***

Lassan sétáltak el a Circus Maximus mellett, halkan beszélgetve és nem törődve az őket megbámuló emberekkel.
- Milyen ragyogóan süt a Nap.
- Milyen borzasztóan idegesítő vagy.
- Feszült vagy, nővérem, mire készülsz?
- Amire készültem, az már folyamatban van. Engem az emberek idegesítenek. Meg ez a ruha is - idegesen megigazította éjfekete tógáját. Húga kárörvendő mosollyal karolt bele.
- Meg lesz akadályozva. Ez most az ÉN korom, Julius Caesar az én emberem, és általa teremtettem békét ezen a kontinensen.
- Diktatúrát. Diktatúrát teremtettél.
- Nem számít, amíg béke van.
- Amit mindenáron megszerzel, nem igaz?
- Az embereknek béke kell, amit én elhozok nekik.
- Az embereknek szabadság kell, amit te megtagadsz tőlük.
- Nem vagyunk egy véleményen.
- Soha nem voltunk.
- De talán leszünk.
- A remény hal meg utoljára - a Theatrum Pompeium felé fordultak, és belebotlottak egy hatalmas tömegbe. Hideg mosoly, a hideg arcon. - Á, tényleg. Tudod milyen nap van?
- Ez most miért fontos?
A tömegből valaki felsikoltott, és több helyről hallani lehetett a "gyilkosok" szót.
- Martius idusa.
Elégedetten a Fúriák Ligete felé indult, szájában érezve a győzelem ízét, amelynél csak a bosszú édesebb.

***

Ujjai hidegek, körmei feketék, szaporán billeg a zongora csontfehér billentyűin, a levegőben száll az ősi dal, amelynek ritmusára megteremtették a Régiek ezt a galaxist (kis túlzással, persze, mindössze arról volt szó, hogy néhány színes kövecskével játszottak, aztán a nagy bumm, szervusz Tejútrendszer, és az Alkotók minden egyes tagja rohadtul büszke volt), a mély szólam kaotikus és vérfagyasztó, a magas lágy és nyugtató. Az emberi meghatározás szerint az ezernyolcszáz-nyolcvanhatodik, az ő meghatározásuk szerint meg a kitudjahanyadik, túl hosszú volt kimondani, és ő meg túl lusta volt.
- Az emberek nem szánalmasak.
- De azok. Te meg végtelenül naiv vagy, ha ezt hiszed - elvéti a hangot, a harmónia megtörik és idegességében rácsap a zongorára. Az baljóslatúan felzeng. - Szánalmasak, mert olyan ostobaságokban hisznek, amiket te kegyesen eléjük hintesz.
- Legyél őszinte: csak az zavar, hogy ÉN vagyok a nyertes pozícióba, míg te egy régen elfeledett kor rettegett szellemévé fakultál. Újra. Úgy tűnik, kedves nővérem, hogy a hatalmad mit sem ér, velem szemben - Shanell arca szinte ragyogott a büszkeségtől. Brielle nem adta meg azt az örömöt a húgának, hogy lássa az arcán mennyire az elevenjébe vágtak ezek a szavak. Egy apró tenyér simult a vállára. Valamit mégis megsejthetett.
- Brielle... - a hangja végtelenül lágy volt.
- Nem kell a szánalmad.
- Nem szánalom. Tudod milyen vagyok, gyakran mondok olyan dolgokat, amit nem kéne.
- Heh... - keserű mosoly és kezét, a kezére simította - Kimondod azt, amit igaznak gondolsz. Ezt értékelem benned.
Testvére belecsókolt a hajába.
- Bár folyton versengünk, de te vagy a legfontosabb nekem, ezt soha ne felejtsd.
A keserűség eltűnt a mosolyból.
- Tudom.

***

Amikor gyerekek voltak, Shanell volt mindenki kedvence, a világos barna tincseivel, a kedves, napsütötte arcával, a vidáman ragyogó, kékes zöld szemeivel mindenki napjába örömet csempészett. Brielle-lel az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. Ahogy ő sem velük. Mindig magában volt, és különös rácsodálkozással fogadta a nevelők óvatos próbálkozásait, hogy valamilyen kapcsolatot alakítsanak ki vele, csak a testvére volt az, akivel jól érezte magát és akinek valamennyire meg tudott nyílni. Tinédzserkén élesen bírált mindent és mindenkit, szarkasztikus megjegyzései sem tették barátságossá, alamuszi módon fordított egymás ellen barátokat és szeretőket, és hirtelen kerülte a testvérét. Felnőtt korukra, megszállottan próbálta elérni a hatalmat és próbált elmenekülni Shanell éberen vigyázó szemei elől.

***

Brielle egy alkalommal olyan hatalommal kekeckedett, amivel nem kellett volna, és akinek Thanos volt a neve. Botor módon elakarta lopni az Őrült Titánnál található egyik Végtelen Követ.
Ez súlyos hiba volt.
Élete a húgán múlt, de az elméjét örökre megmérgezte az ott töltött idő. Többé nem volt önmaga.
Egy szörnyeteg lett, akit pórázon kellett tartani.
Sajnos, ez a póráz nem volt elég erős kezekben. 

***

Ezerkilencszáz-tizenkettőt írtak amikor Brielle-t, hosszú kínlódás után, az őrülete maga alá temette. Penge lendült, és élesen sikoltva találkozott egy másikkal, a húga arcán tömény rettenet, és ez kaján, beteges örömmel töltötte el. Fegyvereik és mágiájuk gyors táncot járva feszült egymásnak, és Shanell nem volt sem elég gyors, sem elég erős. Vére ráfreccsent a nővére arcára. Mintha egy pillanatra az egész világ felsikoltott volna a veszteség fájdalmában, majd egy nagy mennydörgés után eleredt az eső. Brielle üres tekintettel a saját arcára simította a tenyerét, és nevetett. Aztán sírt, miközben kétségbeesetten vonta ölelésébe húga holttestét, körülöttük a városka romjai és az elpusztult életek.

***

Megtagadom a nevedet, megtagadom, hogy a véremből való vagy, megtagadom tőled az örökséged. Mától nem vagy közénk való. Száműzünk.

***

Rettegett és undorodott saját magától és attól amire képes, ezért ősi nyelvű rúnákat vésett a kezeire, akadályokat, melyek lekorlátozzák az erejét. Évről évre, Shanell halálának évfordulóján újra és újra belevájja őket egészen a csontig.

***

A Bosszúállókhoz is vezeklésképpen csatlakozott. Fury és Coulson gyanakvó volt, főleg a new york-i balhé után, ami ugyan nem az ő műve volt, de idegen volt, mágiája volt ergo: veszélyes. Nem hibáztatta őket, de valahol végtelenül szórakoztatta. Kötelező elmeorvosi vizsgálaton is vett részt. Mindösszesen harminc perc kellett ahhoz, hogy a doki sírva jöjjön ki, azért mégis felvették. Később megtudta, hogy a rekord tizennyolc perc volt.

***

Az aktájuk alapján nem azt várta a Bosszúállóktól, hogy képesek lennének összeveszni egy doboz, valami rózsaszín mázas (ha máz az egyáltalán a fene tudja) kekszen. Végül amikor a vita majdnem tettlegességgé fajult felmarkolta a kérdéses dobozt, majd az utolsó darabot egyszerűen megette. A szőke férfi, akinek pöröly volt a kezében (Thor talán, lusta volt a neveket megjegyezni), ezt erősen sérelmezte és majdnem lecsapta a fejét. Mentségére legyen szólva nem tudta, hogy nő (a kilencvenes években rájött, hogy a férfiak ruhái klasszisokkal kényelmesebbek, mint a nőkké, ráadásul senki sem esett bele a dekoltázsába, és nem kapott "gyere cicám, elviszlek egy körre" beszólásokat sem). Csak azután derült erre fény, miután Brielle ezen megsértődve elküldte a picsába, hogy képes egy ilyen ócska kekszen ilyen patáliát kiverni, és ha még egyszer megpróbálja inzultálni a pörölyével az élete hátralévő idejében (meddig élnek ezek az asgardiak?) egy négyéves kislánynak fogja képzelni magát, aki minden áron balett-táncosnő akar lenni.

***

Natasha volt az egyetlen személy egy ideig, akivel egy hullámhosszon voltak. Natasha (Natalia) volt a gyűrjük-össze-a-lepedőt-amikor-szükségünk-van-rá barátja, majd szimplán csak barát, amikor végre összejöttek Sólyomszemmel. Aztán a sors - értsd: Fury - összehozta James Buchanan Barnes-szal, Amerika Kapitány agymosott szeretőjével, és rögös út során, de kialakult szintén valami barátság-féle közöttük. Éjszakánként néha arra gondolt, hogy Shanell mennyire büszke lenne rá.

***

Ha őszinte akart lenni, először nem foglalkozott egy szemernyit sem Lokival. De egyszer találkozott a tekintetük, és amit látott, az felkeltette az érdeklődését. 

Loki szemében ugyanaz tükröződött, mint az övében.

***

Loki az arcába hajolt, úgy sziszegte.

- Szörnyeteg vagyok.

Brielle megvonta a vállát.

- Üdv a klubban.

***

Shanell arca halott sápadt, csonttá aszott, feketén ásít rá az üres szemürege. Rámutat.

megöltél

                megöltél


                                                                                                                  megöltél

MEGÖLTÉL

Brielle a saját sikolyaira ébred immár több, mint egy évszázada, és a bűntudata soha nem múlik.

***

A legnehezebb az egészben, hogy minden egyes nap meg kell küzdenie önmagával, a vággyal, hogy pusztítson, hogy öljön, hogy újra és újra szétzúzza ezt a nyamvadt kis bolygót, amíg már csak kozmikus por marad belőle. Néha egyszerűen eldobná magától az életet hogyan ölsz meg egy istent? egyszerűen: ne higgy benne, és őbenne már nagyon régóta nem hisz senki. A pszichiáter rásózott egy halom nyugtatót és antidepresszánsokat. Mindegyikből legalább másfél-két dobozzal kell reggelente bevennie, hogy hasson egyáltalán valamit.

***

Ami Loki és közte volt, az szimpla időtöltésnek indult, de lassan valami mássá alakult. Függéssé. Talán akkor kezdődött, amikor először kérte, hogy maradjon és ő, meglepő módon, de teljesítette.
Hideg ujjai végigsiklottak az alkarján, fel, a csuklójáig, majd vissza, alig érintve a bőrét. ami még nyirkos az újabb rémálomtól.
- Ismerem ezeket a rúnákat.
- Lenyűgözöl: egy asgardi, aki ismeri a rúnákat. Fogadjunk, hogy te voltál az egyetlen, aki minden idejét a könyvtárban töltötte - a hangja karcos volt a sikoltozástól.
Loki ignorálta a csípős beszólást.
- Mi az, amit elzársz? - gúnyosan elvigyorodott - Csak nem vezekelsz valamiért?
- Mindenki vezekel valamiért - félszemmel rásandított - Ha jól tudom, akkor neked bőven lenne miért.
Loki hirtelen mozdulattal, a torkára szorította a kezét és fölé tornyosulva az ágyba passzírozta.
- Nekem nincs miért, én egy isten vagyok - sziszegte.
Elég volt egy közepesen erőteljes lökés és már fordított volt a helyzet. Most Loki volt az, aki kitágult szemekkel nézett fel rá.
- Nem vagy isten. Én tudom, milyen istennek lenni. Tudom milyen, amikor milliók áldoznak neked, miközben reménykednek, hogy ma nem az ő sorsukkal lesz kedved játszadozni, tudom milyen, amikor látod minden egyes pillanatban a Halált, de ő nem képes elérni téged, ha te nem akarod. - ujjaival lágyan követte a férfi vonásait - Te születtél, élsz, majd meghalsz: és feloldozást kapsz mindaz alól, amit elkövettél. Rám béke csak akkor vár, mikor az univerzum újra önmagába roskad, és végre elég lesz az áldozat, amit hozok - mutatóujja rásimult a másik ajkára.
- És mondd, hiányozni fogok majd? - Loki mosolya furcsa volt, Brielle szeme megrebbent a kérdéstől, de nem válaszolt - Válaszolj: fájni fog a hiányom? - ráharapott az ujjára. A nő válasz helyett megcsókolta.

***

A rituálék nem változtak: Brielle minden évben november ötödikén felfrissíti a sebeket a kezén, bár a rémálmok ritkultak, el nem múlnak. Próbál kevésbé szar ember lenni, ami sokszor nem jött össze (bár nagy kegyesen elvállalta, hogy Bucky tanúja legyen a barátja esküvőjén, szóval gyűjtögeti a piros pontokat, ahogy Natasha megjegyezte egyszer), egészen jól kijött a csapattagokkal (már-már mániákusan ügyelt Wanda és Peter épségére, Steve-vel együtt, amit Loki, Bucky és Tony nem felejtettek el minden egyes alkalommal az orruk alá dörgölni, de az egekre, azok ketten még gyerekek voltak!), Thorral pedig rendkívüli szkander versenyeket rendeztek, Bruce-szal közös könyvtárat alakítottak ki az egyik üres szinten, ahova a férfi gyakran eltűnt, mikor elege lett Tony baromságaiból. 

***

Loki kisimított egy tincset az alvó Brielle arcából.

- Ha meghalok, akár a Valhallába, akár Nilfheimbe kerülök, várni fogok rád. És tudom, hogy te majd eljössz értem.