Brielle/Loki, halandó!AU. Loki a skandináv nyelvek és mitológia professzora, Brielle pedig barista és az egyetemen, ahol Loki tanít, üzemeltet egy kis kávézót.
OC, hetero pairing, fluff, az erotikus tartalom miatt tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott (bár úgyis mindenki letojja, de a szándék megvolt), azt hiszem, OOC is. Bocsánat.
Gwennek, akinek az ötletet, a lektorálást és a képet is köszönhetem. I love you, sis!
Loki rosszkedvűen szelte az Oxford egyetem régi, kopott lépcsőit. Az egyetem legfiatalabb tanára volt, a skandináv nyelvek és mitológia professzora, ami nem kis munkájába került, és pont a kora miatt nem kapta meg az a tiszteletet, ami kijárt volna neki a diákjai részéről, tekintve, hogy volt, amelyik jóval idősebb volt nála. A fáradtság és a düh, amelyet a diákjai sikeresen felélesztettek benne, a frissen nyílt kávézó felé hajtották. Már majd’ megőrült egy jó, forró és méregerős italért; az azt megelőző napon egész nap és éjjel a vizsgákra állította össze a kérdéseket, így a bágyadtság majdnem leteperte, de amikor odaért, meghökkenten vette észre a hosszú, kígyózó sort.
- Mi a...
A lány a sor végén hátrafordult a hangjára.
– Nekem is ez volt a reakcióm, de a barátnőm hozott korábban innen egy latte macchiattót, és hát... – Ábrándosan felsóhajtott. – Haver, hidd el, megéri megvárni.
A férfi elfintorodott a "haver" szóra.
- Ugye tudod, hogy az egyik itt tanító professzor vagyok?
A lány erre elpirult, és bocsánatot motyogva előre fordult. Loki bosszúból lyukat égetett a tarkójába a gyilkos pillantásával, amit a diáklány valószínűleg megérzett, mert inkább elmenekült, de így is, csaknem háromnegyed órát várt a sorban, mire végre ő jött. Még jobban dühöngve és magában bőszen szitkozódva nézett a pult mögött álló nőre. A haragját egyszeriben mintha elfújták volna; meghökkenten mérte végig. Nem volt egy szépség, túlságosan fiús volt a kinézete, de a maga módján valahogy mégis vonzó volt az éles arccsontjaival, ragyogóan zöld, de mégis hűvös szemeivel és rövid, gondosan összekócolt, barna hajával. Újonnan jött gondolatai miatt enyhe zavarban feljebb tolta a fekete keretes szemüvegét az orrán. A nő professzionális mosolyt vetett rá, ami nem érte el a szemét, ami továbbra is hideg okossággal nézett rá.
– Szeretnék kérni… – Gyors pillantást vet az itallapra. – Egy doppiót.
A nő – az ingére erősített kitűző szerint Brielle, és nem, Loki véletlenül sem csekkolta a melleit, dehogy, az nem az ő stílusa, kikéri magának a puszta gondolatot is –, gyors, elegáns mozdulattokkal már készítette is a kávét. Hátrafordult.
– Mennyi? - Kellemes hangja volt, még a benne lappangó gúny ellenére is. A másik értetlen tekintetét látva szemforgatva rakta le elé a gőzölgő, finom kávéval teli csészét. Újra megszólalt, lassan tagolva a szavakat, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne. Loki korai rokonszenvét csettintésre elmosta a nő modora. – Cukor. Mennyit?
– Négyet.
Erre kitűző-szerint-Brielle lebiggyesztette a száját, miközben az elképesztő cukormennyiséget pakolta az italba.
– Az igen, öcsi, nehogy itt kapj inzulinsokkot!
A fekete hajú kezdte felpaprikázni magát. Mi az, hogy így beszél vele?
– Professzor vagyok, nem öcsi. - Egy lesújtó pillantás kíséretében gyorsan felkapta a kávét, és már ment volna, lehetőleg minél messzebb ettől a helytől, de a nő utána szólt.
– Professzor! - Amikor Loki visszafordult, szemtelenül elmosolyodott, és a mosolya most elérte a szemét is. – Egy font negyven.
Az összeg miatt felvont szemöldökkel, gyorsan elővett két fontot, bár nyugtázta magában, hogy még így is jobban járt, mintha a Starbucksban vette volna a kávét. Visszalépett, és lerakta az összeget, majd a visszajárót felmarkolva gyors léptekkel elhagyta a kávézót. Nem láthatta, ahogy a barista halkan kuncogva és kissé kihajolva jó alaposan megnézte magának a seggét, majd visszahúzódott, és újra a műmosoly mögé rejtőzött.
Ezek után egy hétig nem ment a kávézó, és a vonzó, de végtelenül bosszantó és pimasz barista közelébe. Az ellenállását a rendkívül jó kávé ízének emléke és a közelgő vizsgaidőszak miatti túlórák egyre magasabb számának nyomása törte meg. Erőt vett magán, és a sértett büszkeségét elnyomva az egyik lyukasórájában levánszorgott. Meglepő módon a kávézó pangott, a diákok minden idejüket a tanulásnak szentelték. Brielle a pultnak támaszkodva olvasta a Mester és Margaritát, ha jól látta, akkor eredeti nyelven, amit igazán nem nézett volna ki belőle.
Loki halk lépteire Brielle felkapta a fejét, és amikor meglátta, hogy ki jött, elvigyorodott.
– Professzor! – Kiegyenesedett, és félretolta a könyvét.
Tagadhatatlan, hogy a férfi hiúságát legyezte a titulus, és eddig Brielle volt az egyetlen, aki tényleg úgy szólította meg, hogy abból hiányzott a gúny, így sikeresen felidézte az első pillantás rokonszenvét.
– Barista. – Cukkolódó mosoly virult az ajkain, mire a másik játékosan felvonta a szemöldökét.
– Ejnye, nem csak professzor, ilyen fiatalon, de még szemtelen is! – Elővett egy csészét. – A múltkorit?
Meglepődött, hogy emlékezett rá, mit kért a legutóbb.
– Igen. – Közben megnézte könyvet és elismerően felvonta a szemöldökét. Tényleg oroszul volt. Elszakította a tekintetét róla, amikor Brielle lerakta elé a csészét. - Né... – A nő közbevágott.
– Doppio, négy cukorral. Benne van. Ez pedig ajándék, mert látom, nincs valami jó passzban. - Vidáman fénylő szemekkel rámosolygott, és lerakott elé egy csokis, nagyon csokis süteményt, közepén zöld krémmel, ami az illata alapján mentából készülhetett, és aminek láttán Loki egy kicsit lefagyott, de aztán észbe kapva gyorsan elővette a pénzt, kifizette a kávét, és megköszönte az ajándékot, de nem ment el. Beleharapott a süteménybe, és kis híján felnyögött. Az édesség isteni volt, a tésztája puha és pont a kellő mértékben édes, a mentakrém pedig... Beleszeretett ebbe a sütibe. Csendben szerencsétlenkedett ott még egy ideig, amíg megette, majd megszólalt.
- És... hogy van? - Komolyan ennyire tellett? A saját, idióta kérdésétől legszívesebben beleverte volna a fejét a pultba. Brielle közben nekiállt elmosni a saját, korábbi csészéjét, de kérdés hallatán meglepődve fordul hátra. Nem gondolta, hogy a férfi még ott van.
– Öhm... – Felé fordult, gépiesen törölgetve a porcelánt. - Jól. Köszönöm. Túl vagyok a nyelvvizsgámon.
Loki tekintete újra a könyvre tévedt.
– Orosz?
– Ó, nem, nem. - Egyre növekvő zavarban tette el a poharat. – Az már megvan. Francia.
Loki lenyűgözött pillantást vetett rá.
– Gratulálok, ez nem kis teljesítmény. – A csend, az a fránya jószág, megint közéjük telepedett, így jobbnak látta, ha menekülőre fogja a dolgot. – Én most... – Szerencsétlen mozdulatot tett. – Megyek.
Brielle bólintott, és intett a férfinak, de amikor az távozni készült, kissé tépelődve utána szólt.
– Szereted a színházat?
Loki megtorpant, és érdeklődve visszafordult.
– Igen. - Elvigyorodott. – Csak nem el akarsz hívni?
– Az volt a terv. - Idegesen tördelte a kezét, ami nem kerülte el a másik figyelmét. Meglágyultak a vonásai, és Brielle most még szebbnek látta, így, kisimulva, mint amikor először jött ide.
– Szeretnék, de...
– Vizsgaidőszak - legyintett, de az arcán, még ha halványan is, látszott a csalódottság. Hiszen csak egy professzor, nem ér rá ilyenekkel foglalkozni. – Persze, bocsi.
A férfi, kis hezitálás után visszalépett, előszedett a füzethalmazából egy cetlit, és arra felírta a számát.
- Ez a privát mobilom. - A kezébe nyomja. - Majd hívj. - Kissé zavart mosolyt vet rá, majd gyorsan elinal, hátrahagyva egy nem kevésbé zavart Brielle-t. Amikor Loki eltűnik, magához tér, majd győztesen a levegőbe öklöz.
- Ezaz! - Ez igazán megért egy örömtáncot, és amúgy sem látja senki. Diadalittasan ugrándozott a pult mögött, aztán széles vigyorral gondosan eltette az értékes számsort tartalmazó papírt.
Sajnos megint nem látta hosszabb ideig az elkövetkezendő majdnem másfél héten, a férfi csak néha ugrott le egy-egy kávéra, majd ment is. Minden egyes alkalommal nyúzottabbnak és dühösebbnek tűnt, ez pedig elbizonytalanította Brielle-t. Úgy döntött, inkább vár még egy ideig, nem fogja most zaklatni, ami viszont Lokit késztette bizonytalanságra. Önsajnáltatásra viszont nem volt ideje, a nála vizsgázók többsége felháborítóan felkészületlen volt, bizonyára azt hitték, hogy a fiatal tanár úgysem fogja megbuktatni őket. Tévedtek. Mikor már a negyedik embert hajította ki a vizsgáról, a többiek kezdtek aggódni, hogy mégsem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek hitték. Vért izzadva próbáltak valamit felidézni az elmúlt órákról, és kínjuk elégedett bazsalygásra késztette Lokit, de akin látta, hogy tanult, csak elakadt, annak a lehetőségei szerint segített. Nem volt teljesen kőszívű, és nem rég még ő is remegve írta a saját vizsgáját. A maradék viszont... Éles, lesújtó pillantás és egy hosszú, dörgedelmes szónoklat után kihajított egy újabb diákot, ezúttal egy lányt, aki bizonyára csak anyuci meg apuci kedvéért járt egyetemre, és úgy gondolta, hogy ez a lehető legkönnyebb szak, egyszerű lesz kibliccelni, főleg, ha tanulás helyett inkább más módon szerzi meg a jobb jegyeket. Gyorsan helyrerakta az elképzeléseit, és felhívta a figyelmét arra, hogy hiába van nagyobb mellekkel megáldva, nem fogja ilyen hozzáállással kihúzni a következő vizsgákig. Mellesleg meg jobban tetszenek neki a kisebb keblek, de ezt már csak magában tette hozzá, közben Brielle-re gondolva. Vágyódó pillantást vetett az a baristától ismét ajándékként kapott mogyoróvajas brownie-ra, de most egyszerűen nem volt ideje megenni. Lemondó sóhajt hallatva behívatott egy újabb delikvenst, akiről már messziről látni lehetett, hogy nem tanult semmit. Rezignáltan a tenyerébe temette az arcát.
Brielle alig várta, hogy lecsengjen a vizsgaidőszak Loki számára. Ahogy hallotta az egymással beszélgető diákokat, a férfi nem bánt velük kesztyűs kézzel. Egyszer ki is dobott két pimasz srácot, akik elég bőszen becsmérelték a fiatal professzort és annak felmenőit, külön kitérve az édesanyjára, amiért az olyan szigorúan vizsgáztatott. Ha nem a helyes kis profról lett volna szó, akkor is kihajítja őket, de így kétszeresen felpaprikázva tette meg, és tiltotta meg, hogy valaha is betegyék ide a lábukat. Nyavalygás helyett tanultak volna.
Szombat lévén az albérletében, az ágyon ücsörgött, miután rendbe rakta a lakást, kezében a mobiljával, amibe már régen beírta Loki számát. Egy ideig bámulta, majd motyogva erőt vett magán.
– Mély levegő! - Megnyomta a hívás gombot, és a füléhez kapta a készüléket, a vonal jó sokáig csak csöngött.
Loki éppen főzött, mikor a telefonja csörögni kezdett. Félrerakta a zöldségékkel teli serpenyőt a tűzről, megtörölte a kezét, az ismeretlen szám láttán felvont szemöldökkel vette fel a telefont.
– Loki Laufeyson.
– Itt meg a barista. – A nő idegesen vigyorgott.
– Brielle? – Kiegyenesedett, és elzárta a gázt.
A másik zavartan felvihogott.
– Igen. Héj, végre tudom a teljes nevedet. Meg kell jegyeznem, igazán illik hozzád a szakod. – Megköszörülte a torkát. A férfi szintén zavarban volt, de ügyesebben palástolta.
– Köszi. – A serpenyőre pillantott, és hirtelen ötlete támadt. – Mit csinálsz most?
Brielle törökülésbe tornázta magát, és feszülten gyűrögetni kezdi a pléd huzatát.
– Semmit. Kiganéztam a lakást. Gondoltam, ideje lenne, hogy felhívjalak. Meg már nincsen vizsgaidőszak, reméltem, hogy így már nem foglak zavarni.
Elmosolyodott.
– Elküldöm a címemet, gyere át, vacsorára. Fizetem a taxit.
A telefonon keresztül is hallotta, hogy a nőnek bent rekedt a lélegzete.
– De csak ha tudsz főzni.
Brielle pimaszságára felnevetett. A kacajának hangja borzongásra késztetette a telefon másik végén lévő nőt.
– Még nem volt rá panasz.
– Nagyszerű! Már le is vettél a lábamról.
– Ó, az volt a terv. – Szinte dorombolva ejtette ki a szavakat.
A nő visszafojtott egy nyögést.
– Akkor küld gyorsan a címedet, és akkor máris repülök hozzád. - A hangja karcos volt, és Lokit az este kellemes kimenetelű ígérete borzongásra késztette. Szélesen elvigyorodott.
– Küldöm. Várlak, Brielle - purrogta a nő nevét, és bontotta a vonalat.
Brielle izgatottan várja az üzenetet, aztán amikor végre felpittyent a telefonja, mohón nyitotta ki. Felhorkant.
– Persze, hogy az egyik legdrágább negyedben laksz, te szégyentelen ribi. – Felpattanva hívott egy taxit, majd gyorsan rendbe szedte magát. Egy szűk, fekete farmert és egy szürke inget választott, amihez szintén fekete mellényt vett fel, de azt már nem gombolta össze. Hopp, el ne felejtse a dezodort! Befújta magát, közben megérkezett a taxi is. Ledobta az ágyra az izzadásgátlót, és elhaladtában belelesett a tükörbe. Kedvtelenül elhúzza a száját, de azon az alapon, hogy vagy tetszik így a másiknak, vagy csak egy újabb rémes randin lesz túl, lement, és bevágódott a taxiba. Bemondta a címet, majd hátradőlve, rendkívül idegesen az út hátralévő idejében az ablakon bámult ki.
Közben a másik nem kevésbé idegesen, átvariálta a vacsoráját. Zöldséggel pirított pulykamellet készített, rizzsel és fűszeres, tepsiben sütött burgonyával. Ezzel csak nem fog mellé. Legalábbis, remélte, hogy nem. Amíg a krumpli a sütőben sült, gyorsan elsuhant átöltözni. Hosszas megfontolás után fekete inget és bőrnadrágot vett fel, ami kiemelte a fenekét, zöld nyakkendővel. Megterített, közben ki-ki lesett az ablakon, és izgatottan felszusszant, amikor meglátta a lefékező taxit. Már csak akkor jutott eszébe, hogy azt ígérte, hogy állja az utat, amikor kopognak az ajtón. Magát szidva sietett ajtót nyitni, és amikor meglátta a nőt, bent rekedt a lélegzete.
– Szia! - lehelte a szavakat, és, bár nem kellett volna ennyire lenyűgözöttnek lennie, de a nő csodálatosan festett. Vékony, halvány ajkain ideges mosollyal állt előtte.
– Szia. - Végigmérte a férfit, és hú... Legszívesebben a vacsora helyett az előtte álló szexi tanárt falta volna fel. Büntetni kéne azt, akin ennyire jól áll a szemüveg. Loki arrébb állt az útból.
– Gyere be! – Zavarában össze-vissza kezdett beszélni, amit Brielle igazán bájosnak talált. – Ne haragudj, majd odaadom a taxi árát, és természetesen a visszautat is állom, sajnálom, elfelejtettem, kicsit lefoglalt a hús, nem akart megpirulni... de poteter! – Gyorsan visszarohant a konyhába, és kikapta a tepsit, benne a majdnem megégett krumplival. Elhadart pár szitokszót norvégul, de szerencsére a burgonya még bőven az ehető kategórián belül volt.
Brielle közben levette a cipőjét, és Lokié mellé rakta. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem csak ő ideges. Kicsit tétován utánament a konyhába.
– Norvégiából jöttél?
Kiszedte egy tálba az ételt, majd az asztalra helyezte.
– Igen. Egy kisebb városban éltem, Tromsø-ban.
– Tökéletes brit akcentussal beszélsz.
Büszkén elmosolyodott, és kihúzta a széket Brielle-nek.
– Köszönöm, sokat dolgoztam rajta.
Megmelengette a szívét a férfi udvariassága. Helyet foglalt.
– Én svéd vagyok – hunyorgott rá. – Vagyis, félig az. Azt hiszem – nevetgélt zavartan.
Loki, bár legszívesebben rákérdezett volna, a zavarát látva inkább nem tette. Elvette a tányérját, hogy szedjen neki.
– Rizst vagy krumplit?
– Ó, köszi. Hm... mindkettő? Elég éhes vagyok. – A férfi elvigyorodott, és tett a tányérra a rizsből és burgonyából is, majd melléjük szedett a zöldséges pulykából.
– Remélem, ízlik. Pezsgőt?
– Nem, köszi.
Végre a másik is leült.
– Akkor, jó étvágyat! - Rámosolygott, amit a nő viszonzott is.
– Jó étvágyat!
Egy kis ideig némán eszegettek, a csendet csak Brielle halk hümmögése töri meg, akit teljesen lenyűgözött Loki konyhaművészete, ez pedig elégedett vigyorgásra késztette a férfit.
– Ízlik?
– Nagyon. Ha megunod a professzorkodást, felveszlek szakácsnak.
Erre másik vigyora ravaszkássá vált.
– Meggondolandó ajánlat. Szívesen kényeztetnélek.
Brielle felnézett rá, és huncutul elmosolyodott.
– Valóban? És ha fordítva történne a dolog? - Szuggesztíven bekapta a villát, és húzta ki az ajkai közül. Loki nagyot nyelt, és enyhén kipirult.
– Nem lenne ellenemre az sem. – Elkapta a tekintetét, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét. Amíg elfogyasztották a vacsorát, főleg könyvekről beszélgettek; mindketten szerették Shakespeare-t és az orosz irodalmat, és határozott véleménnyel voltak mindenről. Elvitatkoztak azon, hogy melyik Shakespeare legjobb műve, de abban mind a ketten egyetértettek, hogy a Rómeó és Júlia messze túlértékelt. Közben a késődélután estébe, majd lassan éjszakába fordult, a tányérok is egy jó ideje üresen álltak előttük. Loki észbe kapva összeszedte az üres tányérokat, és a mosogatóba rakta őket.
– Köszönöm a vacsorát, Loki, remek volt.
– Nincs mit. – A férfi mosolyogva rakta el a maradékot, és amikor a nő felé fordulz, az már előtte állt, és csillogó szemekkel nézett fel rá. Megfogta a nyakkendőjét, és annál fogva lejjebb húzta, az ajkaik majdnem összeértek, de Brielle nem csókolta meg, csak nézett rá, azokkal a bűvös, zöld szemekkel. Loki vesztette el gyorsabban a türelmét, éhesen tapadt a másik ajkaira, egyik kezét az arcára simítva, aki erre elégedetten felmordulva viszonozta a csókot, ugyanakkora hévvel. Elengedte a nyakkendőt, és gyors mozdulatokkal elkezdte kigombolni a férfi ingét. Az sietve kibújtatta a nőt mellényéből, és a csípőjére markolva közelebb rántotta magához. Mind a ketten felnyögzek, ahogy az ölük egymáshoz préselődött. Brielle elhúzódott, és ismerkedően végigsimított a mellkasán és a hasfalán, ami libabőrt csalt Lokira.
– Borzasztóan jól áll ez a nadrág, de most már szívesen kibontanálak belőle. – Felnézett rá. – Ágy?
Válasz helyett felkapta és a hálószoba felé vette az irányt, miközben Brielle a nyakára hajolva harapdálta és szívogatta a bőrét. Eldöntötte az ágyon, majd levette a nőről az inget és a nadrágot. Amikor újra fölé hajolt, a nő átkarolta a nyakát, és megfordította magukat. A csípőjére ült, és kéjesen felsóhajtva hozzádörgölte magát. Loki felnyögve újra megragadta a csípőjét, elnyílt, pirosló szájjal és a csálé szemüveg mögött csillogó szemekkel nézett fel rá. Brielle-nek elakadt a lélegzete a látványra. Elmosolyodott.
– Szexi vagy. – Lehajolt, és megcsókolja, majd az ajkairól a nyakára tért. Finoman újra szívogatni kezdte, kezei a nadrág gombjával matattak. Elhúzódott, amíg lehúzta a partneréről a nadrágot és az alsót, magáról pedig a bugyit. A másik szintén mosolyogva, utat talált ujjaival a nő csiklója felé, és finom, körkörös mozdulatokkal kezdte kényeztetni. A partnere ezt hangos nyögéssel díjazta; cserébe megragadta a másik merevedését, és ütemesen mozgatni kezdte rajta a kezét. Loki elfúlóan kiáltott fel, szabad kezével lehúzta magához egy csókra a nőt. Brielle ekkor már elégnek érezte a kényeztetést. Elengedi Loki vesszejét, és elhúzta a kezét a nőiességétől.
- Hol a koton? – A hangja ráspolyos volt a vágytól, és Loki kapkodva nyúlt át az ágyon, hogy és kirántsa a fiókot, és kivegyen belőle egy óvszert, de amikor ki akarta nyitni, Brielle kivette a kezéből. Mosolyogva nyitotta ki, és gördítette rá a merev vesszőre, ami még jobban felkorbácsolta Lokiban a vágyat. Megtámaszkodott a másik mellkasán, és lassan ráereszkedett, majd hátravetett fejjel, a kéjtől nyöszörögve kezdett el mozogni Lokin, aki elnyílt ajkakkal, lehunyt szemmel nyögdécselt, ujjai a nő csípőjét szorították, segítve azt a mozgásban. A látványra Brielle zihálva gyorsított, a belsője egyre jobban lángolt a közelítő orgazmus miatt. Nyöszörgött.
– Annyira jól esik. Neked is? – Felkiáltott a g-pontját ért ütés miatt.
Loki légzése kapkodó volt és szakadozó.
– Igen... Csodálatosan forró vagy. – Zihálva rántotta magára, hogy még mélyebben tudjon elmerülni benne. Egyikőjüknek sem kellett már sok az orgazmusig. Brielle a g-pontját ért folyamatos ingerlés hatására elfúló sikollyal omlott rá a férfira, ahogy elélvezett, akit a látvány és a nő összeszoruló belsője szinte azonnal eljuttatott a csúcsra. Felkiáltott, majd remegő kézzel átkarolta rajta pihegő szeretőjét. Egy ideig csak csendesen szuszogtak, nem igazán tudva, hogy mit mondjanak a másiknak, végül Brielle leszállt Lokiról, és az oldalára fordulva elnyúlt mellette. Mosolyogva nézte a férfi profilját. Loki lehúzta a használt óvszert, összekötötte, majd a közeli kukába dobta. Megköszörülte a torkát.
– Azt hiszem, ez megismétlésre méltó. Ha te is úgy gondolod.
A nő mosolya vigyorrá szélesedett.
– Most azonnal parancsolod, vagy várjunk vele legközelebb?
Az oldalára fordult, arcába egy kissé belenyomódik a szemüveg. Gyengéden, bár kissé bizonytalanul megcirógatta Brielle arcát.
– Elég késő van már, célszerűbb lenne, ha maradnál. Aztán holnap elvihetsz színházba.
Brielle felvillanó szemekkel hajolt fölé.
– Remek ötlet.
Összemosolyogtak.
- Mi a...
A lány a sor végén hátrafordult a hangjára.
– Nekem is ez volt a reakcióm, de a barátnőm hozott korábban innen egy latte macchiattót, és hát... – Ábrándosan felsóhajtott. – Haver, hidd el, megéri megvárni.
A férfi elfintorodott a "haver" szóra.
- Ugye tudod, hogy az egyik itt tanító professzor vagyok?
A lány erre elpirult, és bocsánatot motyogva előre fordult. Loki bosszúból lyukat égetett a tarkójába a gyilkos pillantásával, amit a diáklány valószínűleg megérzett, mert inkább elmenekült, de így is, csaknem háromnegyed órát várt a sorban, mire végre ő jött. Még jobban dühöngve és magában bőszen szitkozódva nézett a pult mögött álló nőre. A haragját egyszeriben mintha elfújták volna; meghökkenten mérte végig. Nem volt egy szépség, túlságosan fiús volt a kinézete, de a maga módján valahogy mégis vonzó volt az éles arccsontjaival, ragyogóan zöld, de mégis hűvös szemeivel és rövid, gondosan összekócolt, barna hajával. Újonnan jött gondolatai miatt enyhe zavarban feljebb tolta a fekete keretes szemüvegét az orrán. A nő professzionális mosolyt vetett rá, ami nem érte el a szemét, ami továbbra is hideg okossággal nézett rá.
– Szeretnék kérni… – Gyors pillantást vet az itallapra. – Egy doppiót.
A nő – az ingére erősített kitűző szerint Brielle, és nem, Loki véletlenül sem csekkolta a melleit, dehogy, az nem az ő stílusa, kikéri magának a puszta gondolatot is –, gyors, elegáns mozdulattokkal már készítette is a kávét. Hátrafordult.
– Mennyi? - Kellemes hangja volt, még a benne lappangó gúny ellenére is. A másik értetlen tekintetét látva szemforgatva rakta le elé a gőzölgő, finom kávéval teli csészét. Újra megszólalt, lassan tagolva a szavakat, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne. Loki korai rokonszenvét csettintésre elmosta a nő modora. – Cukor. Mennyit?
– Négyet.
Erre kitűző-szerint-Brielle lebiggyesztette a száját, miközben az elképesztő cukormennyiséget pakolta az italba.
– Az igen, öcsi, nehogy itt kapj inzulinsokkot!
A fekete hajú kezdte felpaprikázni magát. Mi az, hogy így beszél vele?
– Professzor vagyok, nem öcsi. - Egy lesújtó pillantás kíséretében gyorsan felkapta a kávét, és már ment volna, lehetőleg minél messzebb ettől a helytől, de a nő utána szólt.
– Professzor! - Amikor Loki visszafordult, szemtelenül elmosolyodott, és a mosolya most elérte a szemét is. – Egy font negyven.
Az összeg miatt felvont szemöldökkel, gyorsan elővett két fontot, bár nyugtázta magában, hogy még így is jobban járt, mintha a Starbucksban vette volna a kávét. Visszalépett, és lerakta az összeget, majd a visszajárót felmarkolva gyors léptekkel elhagyta a kávézót. Nem láthatta, ahogy a barista halkan kuncogva és kissé kihajolva jó alaposan megnézte magának a seggét, majd visszahúzódott, és újra a műmosoly mögé rejtőzött.
Ezek után egy hétig nem ment a kávézó, és a vonzó, de végtelenül bosszantó és pimasz barista közelébe. Az ellenállását a rendkívül jó kávé ízének emléke és a közelgő vizsgaidőszak miatti túlórák egyre magasabb számának nyomása törte meg. Erőt vett magán, és a sértett büszkeségét elnyomva az egyik lyukasórájában levánszorgott. Meglepő módon a kávézó pangott, a diákok minden idejüket a tanulásnak szentelték. Brielle a pultnak támaszkodva olvasta a Mester és Margaritát, ha jól látta, akkor eredeti nyelven, amit igazán nem nézett volna ki belőle.
Loki halk lépteire Brielle felkapta a fejét, és amikor meglátta, hogy ki jött, elvigyorodott.
– Professzor! – Kiegyenesedett, és félretolta a könyvét.
Tagadhatatlan, hogy a férfi hiúságát legyezte a titulus, és eddig Brielle volt az egyetlen, aki tényleg úgy szólította meg, hogy abból hiányzott a gúny, így sikeresen felidézte az első pillantás rokonszenvét.
– Barista. – Cukkolódó mosoly virult az ajkain, mire a másik játékosan felvonta a szemöldökét.
– Ejnye, nem csak professzor, ilyen fiatalon, de még szemtelen is! – Elővett egy csészét. – A múltkorit?
Meglepődött, hogy emlékezett rá, mit kért a legutóbb.
– Igen. – Közben megnézte könyvet és elismerően felvonta a szemöldökét. Tényleg oroszul volt. Elszakította a tekintetét róla, amikor Brielle lerakta elé a csészét. - Né... – A nő közbevágott.
– Doppio, négy cukorral. Benne van. Ez pedig ajándék, mert látom, nincs valami jó passzban. - Vidáman fénylő szemekkel rámosolygott, és lerakott elé egy csokis, nagyon csokis süteményt, közepén zöld krémmel, ami az illata alapján mentából készülhetett, és aminek láttán Loki egy kicsit lefagyott, de aztán észbe kapva gyorsan elővette a pénzt, kifizette a kávét, és megköszönte az ajándékot, de nem ment el. Beleharapott a süteménybe, és kis híján felnyögött. Az édesség isteni volt, a tésztája puha és pont a kellő mértékben édes, a mentakrém pedig... Beleszeretett ebbe a sütibe. Csendben szerencsétlenkedett ott még egy ideig, amíg megette, majd megszólalt.
- És... hogy van? - Komolyan ennyire tellett? A saját, idióta kérdésétől legszívesebben beleverte volna a fejét a pultba. Brielle közben nekiállt elmosni a saját, korábbi csészéjét, de kérdés hallatán meglepődve fordul hátra. Nem gondolta, hogy a férfi még ott van.
– Öhm... – Felé fordult, gépiesen törölgetve a porcelánt. - Jól. Köszönöm. Túl vagyok a nyelvvizsgámon.
Loki tekintete újra a könyvre tévedt.
– Orosz?
– Ó, nem, nem. - Egyre növekvő zavarban tette el a poharat. – Az már megvan. Francia.
Loki lenyűgözött pillantást vetett rá.
– Gratulálok, ez nem kis teljesítmény. – A csend, az a fránya jószág, megint közéjük telepedett, így jobbnak látta, ha menekülőre fogja a dolgot. – Én most... – Szerencsétlen mozdulatot tett. – Megyek.
Brielle bólintott, és intett a férfinak, de amikor az távozni készült, kissé tépelődve utána szólt.
– Szereted a színházat?
Loki megtorpant, és érdeklődve visszafordult.
– Igen. - Elvigyorodott. – Csak nem el akarsz hívni?
– Az volt a terv. - Idegesen tördelte a kezét, ami nem kerülte el a másik figyelmét. Meglágyultak a vonásai, és Brielle most még szebbnek látta, így, kisimulva, mint amikor először jött ide.
– Szeretnék, de...
– Vizsgaidőszak - legyintett, de az arcán, még ha halványan is, látszott a csalódottság. Hiszen csak egy professzor, nem ér rá ilyenekkel foglalkozni. – Persze, bocsi.
A férfi, kis hezitálás után visszalépett, előszedett a füzethalmazából egy cetlit, és arra felírta a számát.
- Ez a privát mobilom. - A kezébe nyomja. - Majd hívj. - Kissé zavart mosolyt vet rá, majd gyorsan elinal, hátrahagyva egy nem kevésbé zavart Brielle-t. Amikor Loki eltűnik, magához tér, majd győztesen a levegőbe öklöz.
- Ezaz! - Ez igazán megért egy örömtáncot, és amúgy sem látja senki. Diadalittasan ugrándozott a pult mögött, aztán széles vigyorral gondosan eltette az értékes számsort tartalmazó papírt.
Sajnos megint nem látta hosszabb ideig az elkövetkezendő majdnem másfél héten, a férfi csak néha ugrott le egy-egy kávéra, majd ment is. Minden egyes alkalommal nyúzottabbnak és dühösebbnek tűnt, ez pedig elbizonytalanította Brielle-t. Úgy döntött, inkább vár még egy ideig, nem fogja most zaklatni, ami viszont Lokit késztette bizonytalanságra. Önsajnáltatásra viszont nem volt ideje, a nála vizsgázók többsége felháborítóan felkészületlen volt, bizonyára azt hitték, hogy a fiatal tanár úgysem fogja megbuktatni őket. Tévedtek. Mikor már a negyedik embert hajította ki a vizsgáról, a többiek kezdtek aggódni, hogy mégsem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek hitték. Vért izzadva próbáltak valamit felidézni az elmúlt órákról, és kínjuk elégedett bazsalygásra késztette Lokit, de akin látta, hogy tanult, csak elakadt, annak a lehetőségei szerint segített. Nem volt teljesen kőszívű, és nem rég még ő is remegve írta a saját vizsgáját. A maradék viszont... Éles, lesújtó pillantás és egy hosszú, dörgedelmes szónoklat után kihajított egy újabb diákot, ezúttal egy lányt, aki bizonyára csak anyuci meg apuci kedvéért járt egyetemre, és úgy gondolta, hogy ez a lehető legkönnyebb szak, egyszerű lesz kibliccelni, főleg, ha tanulás helyett inkább más módon szerzi meg a jobb jegyeket. Gyorsan helyrerakta az elképzeléseit, és felhívta a figyelmét arra, hogy hiába van nagyobb mellekkel megáldva, nem fogja ilyen hozzáállással kihúzni a következő vizsgákig. Mellesleg meg jobban tetszenek neki a kisebb keblek, de ezt már csak magában tette hozzá, közben Brielle-re gondolva. Vágyódó pillantást vetett az a baristától ismét ajándékként kapott mogyoróvajas brownie-ra, de most egyszerűen nem volt ideje megenni. Lemondó sóhajt hallatva behívatott egy újabb delikvenst, akiről már messziről látni lehetett, hogy nem tanult semmit. Rezignáltan a tenyerébe temette az arcát.
Brielle alig várta, hogy lecsengjen a vizsgaidőszak Loki számára. Ahogy hallotta az egymással beszélgető diákokat, a férfi nem bánt velük kesztyűs kézzel. Egyszer ki is dobott két pimasz srácot, akik elég bőszen becsmérelték a fiatal professzort és annak felmenőit, külön kitérve az édesanyjára, amiért az olyan szigorúan vizsgáztatott. Ha nem a helyes kis profról lett volna szó, akkor is kihajítja őket, de így kétszeresen felpaprikázva tette meg, és tiltotta meg, hogy valaha is betegyék ide a lábukat. Nyavalygás helyett tanultak volna.
Szombat lévén az albérletében, az ágyon ücsörgött, miután rendbe rakta a lakást, kezében a mobiljával, amibe már régen beírta Loki számát. Egy ideig bámulta, majd motyogva erőt vett magán.
– Mély levegő! - Megnyomta a hívás gombot, és a füléhez kapta a készüléket, a vonal jó sokáig csak csöngött.
Loki éppen főzött, mikor a telefonja csörögni kezdett. Félrerakta a zöldségékkel teli serpenyőt a tűzről, megtörölte a kezét, az ismeretlen szám láttán felvont szemöldökkel vette fel a telefont.
– Loki Laufeyson.
– Itt meg a barista. – A nő idegesen vigyorgott.
– Brielle? – Kiegyenesedett, és elzárta a gázt.
A másik zavartan felvihogott.
– Igen. Héj, végre tudom a teljes nevedet. Meg kell jegyeznem, igazán illik hozzád a szakod. – Megköszörülte a torkát. A férfi szintén zavarban volt, de ügyesebben palástolta.
– Köszi. – A serpenyőre pillantott, és hirtelen ötlete támadt. – Mit csinálsz most?
Brielle törökülésbe tornázta magát, és feszülten gyűrögetni kezdi a pléd huzatát.
– Semmit. Kiganéztam a lakást. Gondoltam, ideje lenne, hogy felhívjalak. Meg már nincsen vizsgaidőszak, reméltem, hogy így már nem foglak zavarni.
Elmosolyodott.
– Elküldöm a címemet, gyere át, vacsorára. Fizetem a taxit.
A telefonon keresztül is hallotta, hogy a nőnek bent rekedt a lélegzete.
– De csak ha tudsz főzni.
Brielle pimaszságára felnevetett. A kacajának hangja borzongásra késztetette a telefon másik végén lévő nőt.
– Még nem volt rá panasz.
– Nagyszerű! Már le is vettél a lábamról.
– Ó, az volt a terv. – Szinte dorombolva ejtette ki a szavakat.
A nő visszafojtott egy nyögést.
– Akkor küld gyorsan a címedet, és akkor máris repülök hozzád. - A hangja karcos volt, és Lokit az este kellemes kimenetelű ígérete borzongásra késztette. Szélesen elvigyorodott.
– Küldöm. Várlak, Brielle - purrogta a nő nevét, és bontotta a vonalat.
Brielle izgatottan várja az üzenetet, aztán amikor végre felpittyent a telefonja, mohón nyitotta ki. Felhorkant.
– Persze, hogy az egyik legdrágább negyedben laksz, te szégyentelen ribi. – Felpattanva hívott egy taxit, majd gyorsan rendbe szedte magát. Egy szűk, fekete farmert és egy szürke inget választott, amihez szintén fekete mellényt vett fel, de azt már nem gombolta össze. Hopp, el ne felejtse a dezodort! Befújta magát, közben megérkezett a taxi is. Ledobta az ágyra az izzadásgátlót, és elhaladtában belelesett a tükörbe. Kedvtelenül elhúzza a száját, de azon az alapon, hogy vagy tetszik így a másiknak, vagy csak egy újabb rémes randin lesz túl, lement, és bevágódott a taxiba. Bemondta a címet, majd hátradőlve, rendkívül idegesen az út hátralévő idejében az ablakon bámult ki.
Közben a másik nem kevésbé idegesen, átvariálta a vacsoráját. Zöldséggel pirított pulykamellet készített, rizzsel és fűszeres, tepsiben sütött burgonyával. Ezzel csak nem fog mellé. Legalábbis, remélte, hogy nem. Amíg a krumpli a sütőben sült, gyorsan elsuhant átöltözni. Hosszas megfontolás után fekete inget és bőrnadrágot vett fel, ami kiemelte a fenekét, zöld nyakkendővel. Megterített, közben ki-ki lesett az ablakon, és izgatottan felszusszant, amikor meglátta a lefékező taxit. Már csak akkor jutott eszébe, hogy azt ígérte, hogy állja az utat, amikor kopognak az ajtón. Magát szidva sietett ajtót nyitni, és amikor meglátta a nőt, bent rekedt a lélegzete.
– Szia! - lehelte a szavakat, és, bár nem kellett volna ennyire lenyűgözöttnek lennie, de a nő csodálatosan festett. Vékony, halvány ajkain ideges mosollyal állt előtte.
– Szia. - Végigmérte a férfit, és hú... Legszívesebben a vacsora helyett az előtte álló szexi tanárt falta volna fel. Büntetni kéne azt, akin ennyire jól áll a szemüveg. Loki arrébb állt az útból.
– Gyere be! – Zavarában össze-vissza kezdett beszélni, amit Brielle igazán bájosnak talált. – Ne haragudj, majd odaadom a taxi árát, és természetesen a visszautat is állom, sajnálom, elfelejtettem, kicsit lefoglalt a hús, nem akart megpirulni... de poteter! – Gyorsan visszarohant a konyhába, és kikapta a tepsit, benne a majdnem megégett krumplival. Elhadart pár szitokszót norvégul, de szerencsére a burgonya még bőven az ehető kategórián belül volt.
Brielle közben levette a cipőjét, és Lokié mellé rakta. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem csak ő ideges. Kicsit tétován utánament a konyhába.
– Norvégiából jöttél?
Kiszedte egy tálba az ételt, majd az asztalra helyezte.
– Igen. Egy kisebb városban éltem, Tromsø-ban.
– Tökéletes brit akcentussal beszélsz.
Büszkén elmosolyodott, és kihúzta a széket Brielle-nek.
– Köszönöm, sokat dolgoztam rajta.
Megmelengette a szívét a férfi udvariassága. Helyet foglalt.
– Én svéd vagyok – hunyorgott rá. – Vagyis, félig az. Azt hiszem – nevetgélt zavartan.
Loki, bár legszívesebben rákérdezett volna, a zavarát látva inkább nem tette. Elvette a tányérját, hogy szedjen neki.
– Rizst vagy krumplit?
– Ó, köszi. Hm... mindkettő? Elég éhes vagyok. – A férfi elvigyorodott, és tett a tányérra a rizsből és burgonyából is, majd melléjük szedett a zöldséges pulykából.
– Remélem, ízlik. Pezsgőt?
– Nem, köszi.
Végre a másik is leült.
– Akkor, jó étvágyat! - Rámosolygott, amit a nő viszonzott is.
– Jó étvágyat!
Egy kis ideig némán eszegettek, a csendet csak Brielle halk hümmögése töri meg, akit teljesen lenyűgözött Loki konyhaművészete, ez pedig elégedett vigyorgásra késztette a férfit.
– Ízlik?
– Nagyon. Ha megunod a professzorkodást, felveszlek szakácsnak.
Erre másik vigyora ravaszkássá vált.
– Meggondolandó ajánlat. Szívesen kényeztetnélek.
Brielle felnézett rá, és huncutul elmosolyodott.
– Valóban? És ha fordítva történne a dolog? - Szuggesztíven bekapta a villát, és húzta ki az ajkai közül. Loki nagyot nyelt, és enyhén kipirult.
– Nem lenne ellenemre az sem. – Elkapta a tekintetét, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét. Amíg elfogyasztották a vacsorát, főleg könyvekről beszélgettek; mindketten szerették Shakespeare-t és az orosz irodalmat, és határozott véleménnyel voltak mindenről. Elvitatkoztak azon, hogy melyik Shakespeare legjobb műve, de abban mind a ketten egyetértettek, hogy a Rómeó és Júlia messze túlértékelt. Közben a késődélután estébe, majd lassan éjszakába fordult, a tányérok is egy jó ideje üresen álltak előttük. Loki észbe kapva összeszedte az üres tányérokat, és a mosogatóba rakta őket.
– Köszönöm a vacsorát, Loki, remek volt.
– Nincs mit. – A férfi mosolyogva rakta el a maradékot, és amikor a nő felé fordulz, az már előtte állt, és csillogó szemekkel nézett fel rá. Megfogta a nyakkendőjét, és annál fogva lejjebb húzta, az ajkaik majdnem összeértek, de Brielle nem csókolta meg, csak nézett rá, azokkal a bűvös, zöld szemekkel. Loki vesztette el gyorsabban a türelmét, éhesen tapadt a másik ajkaira, egyik kezét az arcára simítva, aki erre elégedetten felmordulva viszonozta a csókot, ugyanakkora hévvel. Elengedte a nyakkendőt, és gyors mozdulatokkal elkezdte kigombolni a férfi ingét. Az sietve kibújtatta a nőt mellényéből, és a csípőjére markolva közelebb rántotta magához. Mind a ketten felnyögzek, ahogy az ölük egymáshoz préselődött. Brielle elhúzódott, és ismerkedően végigsimított a mellkasán és a hasfalán, ami libabőrt csalt Lokira.
– Borzasztóan jól áll ez a nadrág, de most már szívesen kibontanálak belőle. – Felnézett rá. – Ágy?
Válasz helyett felkapta és a hálószoba felé vette az irányt, miközben Brielle a nyakára hajolva harapdálta és szívogatta a bőrét. Eldöntötte az ágyon, majd levette a nőről az inget és a nadrágot. Amikor újra fölé hajolt, a nő átkarolta a nyakát, és megfordította magukat. A csípőjére ült, és kéjesen felsóhajtva hozzádörgölte magát. Loki felnyögve újra megragadta a csípőjét, elnyílt, pirosló szájjal és a csálé szemüveg mögött csillogó szemekkel nézett fel rá. Brielle-nek elakadt a lélegzete a látványra. Elmosolyodott.
– Szexi vagy. – Lehajolt, és megcsókolja, majd az ajkairól a nyakára tért. Finoman újra szívogatni kezdte, kezei a nadrág gombjával matattak. Elhúzódott, amíg lehúzta a partneréről a nadrágot és az alsót, magáról pedig a bugyit. A másik szintén mosolyogva, utat talált ujjaival a nő csiklója felé, és finom, körkörös mozdulatokkal kezdte kényeztetni. A partnere ezt hangos nyögéssel díjazta; cserébe megragadta a másik merevedését, és ütemesen mozgatni kezdte rajta a kezét. Loki elfúlóan kiáltott fel, szabad kezével lehúzta magához egy csókra a nőt. Brielle ekkor már elégnek érezte a kényeztetést. Elengedi Loki vesszejét, és elhúzta a kezét a nőiességétől.
- Hol a koton? – A hangja ráspolyos volt a vágytól, és Loki kapkodva nyúlt át az ágyon, hogy és kirántsa a fiókot, és kivegyen belőle egy óvszert, de amikor ki akarta nyitni, Brielle kivette a kezéből. Mosolyogva nyitotta ki, és gördítette rá a merev vesszőre, ami még jobban felkorbácsolta Lokiban a vágyat. Megtámaszkodott a másik mellkasán, és lassan ráereszkedett, majd hátravetett fejjel, a kéjtől nyöszörögve kezdett el mozogni Lokin, aki elnyílt ajkakkal, lehunyt szemmel nyögdécselt, ujjai a nő csípőjét szorították, segítve azt a mozgásban. A látványra Brielle zihálva gyorsított, a belsője egyre jobban lángolt a közelítő orgazmus miatt. Nyöszörgött.
– Annyira jól esik. Neked is? – Felkiáltott a g-pontját ért ütés miatt.
Loki légzése kapkodó volt és szakadozó.
– Igen... Csodálatosan forró vagy. – Zihálva rántotta magára, hogy még mélyebben tudjon elmerülni benne. Egyikőjüknek sem kellett már sok az orgazmusig. Brielle a g-pontját ért folyamatos ingerlés hatására elfúló sikollyal omlott rá a férfira, ahogy elélvezett, akit a látvány és a nő összeszoruló belsője szinte azonnal eljuttatott a csúcsra. Felkiáltott, majd remegő kézzel átkarolta rajta pihegő szeretőjét. Egy ideig csak csendesen szuszogtak, nem igazán tudva, hogy mit mondjanak a másiknak, végül Brielle leszállt Lokiról, és az oldalára fordulva elnyúlt mellette. Mosolyogva nézte a férfi profilját. Loki lehúzta a használt óvszert, összekötötte, majd a közeli kukába dobta. Megköszörülte a torkát.
– Azt hiszem, ez megismétlésre méltó. Ha te is úgy gondolod.
A nő mosolya vigyorrá szélesedett.
– Most azonnal parancsolod, vagy várjunk vele legközelebb?
Az oldalára fordult, arcába egy kissé belenyomódik a szemüveg. Gyengéden, bár kissé bizonytalanul megcirógatta Brielle arcát.
– Elég késő van már, célszerűbb lenne, ha maradnál. Aztán holnap elvihetsz színházba.
Brielle felvillanó szemekkel hajolt fölé.
– Remek ötlet.
Összemosolyogtak.
Oh my god, hát ez zseniális volt. Köpni nyelni nem tudok szóval bocsi a kis béna komment miatt, de le vagyok sokkolva, bárcsak ilyen tanárom lenne😂
VálaszTörlés