Majd lepihenünk, kedves, mindennek a végén

Brielle/Loki, angst, szereplő halál, enyhe mitológia, mentális betegség, csupa-csupa cukiság.

Az ágyon hevertek, az oldalukon, Loki itta magába Brielle látványát, szelíd mosolyát, örökfiatal, mégis oly idős, törődött arcát. A nő keze puhán siklott itt-ott megőszült tincsein, mire ő lehunyja a szemét és belesimul az érintésbe, ami azonban eltűnt.

***

Őrjöngve zúzott és pusztított fájdalmában, hangját elnyomta a felharsanó mennydörgés.

***

A Végtelen Kövek szinte hívták, csalogatták őt, még több emelet távolsából is, Loki még sem mozdult. Hatalmas nehézségek árán szerezték meg, és Brielle a segítségükkel sikeresen végzett Thanos-szal, mielőtt ideért volna. Mindenki  megkönnyebbült volt, iszogattak, nevetgéltek, egyedül Shanell és a nővére látszott aggódónak, feszültnek. Thor éktelen bömböléssel vetette magát a nyakába, és mire sikerült leráznia, Brielle-éknek már nyomuk sem volt. Ahogy később kiderült, a Köveknek sem.

Fury és Odin persze őrjöngött, Lokit és Tonyt folyamatos zaklatásoknak és kihallgatásoknak tették ki, hogy kiszedjék belőlük a szeretőik hollétét, de próbálkozásaik hiábavalóak voltak, egyikőjüknek sem volt még ötlete sem, hogy merre lehetnek és mire kellhetnek nekik a Kövek. Loki végül fogta magát, és lelépett Hedebybe, a Brielle-lel közös házukba, ahova nem tudták már követni.

***

Összeszedte az univerzum minden mocskát, szörnyét. Hadseregedet faragott a legvérszomjasabb, legkegyetlenebb lényekből, hogy lángba borítsa velük az univerzumot.

***

Brielle fáradt volt, látszott az arcán, a szemein, a testtartásán.

- Dőlj le, kedves, pihenj. - Loki meg akarta cirógatni az arcát, de a nő elhúzodott.

- Nem tudok, mert te nem engeded.

***

Asgardban lángolt az ég és Loki őrülten kacagott

***

Brielle napról-napra és évről-évre sápadtabb lett, szürkébb, halaványabb.

- Mit tegyek, hogy boldog legyél?

Az imádott zöld szemek szomorúan néztek rá és Loki keze átnyúlt rajta, nem tudta megérinteni.

***

e   n   g   e   d   j   e   l

***

Lassan már a hetek teltek el, majd egy viharos, keddi napon Shanell rontott rá. Arany csíkokban folyt a könnye, az arca eltorzult a fájdalomtól és dühtől. Loki rémülten állt fel.
- Mi...
- Halott!
Loki arca kiüresedett, ahogy megértette. Shanell megtántorodott, a falnak dőlt, lerogyott a földre és zokogott.
- Megölték... nem tehettem semmit... próbáltam, mindent megpróbáltam, de megakadályozták... - ököllel vert a padlóra, mélyedést hagyva maga után, Loki továbbra is meredten, üresen bámulta - Az Ősiek... elrejtette előlük a Köveket, megtagadta a parancsukat...
Üres tekintettel nézte a fájdalomtól félőrült nőt, aki hirtelen feltekintett rá, arcán gyűlölettel és bosszúvággyal.
- Nem fogok közbeavatkozni... ha bosszút állsz rajtuk... csinálj akármit, nem foglak megakadályozni.
Loki szemében felizzott valami, majd eltűnt. Shanell soha többet nem látta.

***

- Nem vagyok itt.

Loki felnézett rá az egyik tekercsből.

- Ez ostobaság, ha nem lennél itt, akkor kivel beszélgetnék? És ha nem vagy itt, akkor miért válaszolsz?

Ismét a szomorúzöld szemek.

- Mondtam már, hogy te nem engedsz el.

Egy pillanatra értetlenül, szinte gyermekien nézett rá, majd felöltötte magára a gúnyos mosolyát.

- Ostobaság.

***

Loki elhozta a Ragnarököt, és minden elpusztult.

***

Az univerzum lángolt, és sikolyait már nincsen, aki meghallja. Az Ősiek, apró, fehér márványtesteik élettelül feküdtek a padlón. Lokiból egy iszonytató hörgés szakadt ki, ahogy a dárda átszúrta a mellkasát. Térdrerogyott. Kínlódóan köhögött, ajkai közül vér folyt a mellkasára, összekeveredve az ott fakadóval. Brielle könnyezve nézett le rá.
- Megbosszultalak - újra felköhög. - Meg...
- Megtetted. Most pihenünk.
Loki keze Brielle-ébe simult, majd megszorította.